Memory of Nations Awards 2014

Memory of Nations

Ha szeretnénk tudni kik vagyunk, ismernünk kell a múltunkat és igyekeznünk kell megérteni, hogy elődeink milyen kihívásokkal, kényszerekkel és kísértésekkel néztek szembe. Ezért becsülöm nagyra a Nemzetek Emlékezetének tevékenységét.
—Václav Havel

Díjasok

Kenedi János, Dana Vargová, Manfred Matthies, Kornel Morawiecki, Anton Srholec lett a Nemzetek Emlékezete 2014-díj kitüntetettje.

Az 1980-as évek során, Dana Vargová, cseh tanárnő önfeláldozóan ápolta mozgásképtelenfiát, akit az Állambiztonsági Hivatal “a legveszélyesebb antikommunista elem”-kéntírt le.  Manfred Matthies titkos alagutakon csempészte a keletnémet menekülteket Nyugat-Berlinbe. Anton Srholec-et maga a pápa szentelte pappá, a normalizáció időszakában mégis visszatért Pozsonyba, hogy a hívőket szolgálja. Kornel Morawiecki illegalitásban vezette a “Harcoló Szolidaritás-t” 6 éven át, míg Kenedi János a híres ellenzéki összejöveteleit szervezte saját budapesti lakásán. Az öt kitüntetett közös értéke az a bátorság, amivel szembe helyezkedtek a kommunista hatalommal.

“A Nemzetek Emlékezete-díj nem a bátorság olimpiai próbája, nem csak a díjazottak, de minden jelölt különös megbecsülést érdemel. Célunk a díjjal, hogy bátorságra buzdítsuk társadalmunk fiatal generációját. A nagyszámú elismerésből, amelyet a jelöltek kaptak a nyílvánosság részéről a www.memoryofnationsawards.eu oldalon,  arra következtethetünk, hogy sikeresen tesszük ezt” – mondta Mikuláš Kroupa, a szervező Post Bellum igazgatója.

Nemzetek Emlékezete 2014 TELEVÍZIÓ

PRESS KIT

A Nemzetek Emlékezete-díj a Cseh Nemzeti Színházban, prominens európai személyiségek –Konrád György és Tomas Brussig írók, Tomáš Halík filozófus, és a korábbi szlovák miniszterelnök Iveta Radičová–által került átadásra. Az idei díj Richard Wiesner multimédia-művész és Kryštof Kintera közös alkotása, egy egyedi USB memóriakártya, amely a kitüntetettek hangfelvételeit tartalmazza. A gálaest része volt a Koncert a hősökért elnevezésű rendezvény, melyen fellépett a legendás walesi zenész John Cale (ex-Velvet Underground), Presser Gábor, a berlini Pankow kultikus rockegyüttes, Marián Varga szlovák billentyűs és Jana Kirschner énekes, illetve a cseh Pražský výběr a leghíresebb összetételében.

A gálaeseményt Marek Eben vezette és élő adásban sugározta a Cseh Televízió, a Szlovák Televízió, a Lengyel Televízió, valamint a Mitteldeutscher Rundfunk. Az eseményt Břetislav Rychlík rendezte.

Foto: Lukáš Žentel

Jelöltjei

A jelölteket közvetlenül Ön értékelheti!

A prágai Nemzeti Színházban november 17-én 2010 óta immár ötödik alkalommal adják át a Memory of Nations Awards (Nemzet Emlékezete Díj) olyan embereknek, akik a múlt század sorsfordító pillanatait szó szerint a saját bőrükön tapasztalták és élték meg, s akik tetteikkel igazolták, hogy a becsület, a szabadság és az emberi méltóság nem üres szavak. Húszan kaptak jelölést Csehországból, Szlovákiából, Németországból, Magyarországról és Lengyelországból, s közülük öten kapják meg a díjat. Nem arra fog szavazni, hogy a jelöltek közül ki a nagyobb hős. Értékelheti azonban azt a történetet, amely az Ön számára inspiráló és támaszt nyújt a mai időben. Küldjön „saját“ hősének egy emailes üzenetet, vagy még jobb, ha értékelését a Facebookon, profilján keresztül hozza nyilvánosságra!

Magyarország

Csehország

Németország

Lengyelország

Szlovákia

A díjak

A Memory of Nations Awards 2014 átadása kapcsán rendezett ünnepi estre Csehországban, november 17-én 20:00 órától, a prágai Nemzeti Színházban kerül sor.

A prágai Nemzeti Színházban november 17-én 2010 óta immár ötödik alkalommal adják át a Memory of Nations Awards (Nemzet Emlékezete Díj) olyan embereknek, akik a múlt század sorsfordító pillanatait szó szerint a saját bőrükön tapasztalták és élték meg, s akik tetteikkel igazolták, hogy a becsület, a szabadság és az emberi méltóság nem üres szavak. A Memory of Nations Awards idén először nemzetközi jellegű. Húszan kaptak jelölést Csehországból, Szlovákiából, Németországból, Magyarországról és Lengyelországból, s közülük öten kapják meg a díjat. A kommunizmus közép-európai bukásának 25. évfordulója kapcsán, a jelölt személyiségek közös vonása a kommunista diktatúrában leélt élet, és az azzal szemben kifejtett aktív ellenállás.

A Memory of Nations Awards egy olyan elismerés, amelyet 2010-től a Post Bellum közérdekű társaság adományoz. Az eleddig díjazott húsz személyiség között találunk háborús veteránokat, disszidenseket, politikai foglyokat, holokauszt túlélőket, akiknek életük egy konkrét pillanatában volt bátorságuk szembeszállni a rosszal és segíteni másoknak. A jelölt személyiségeket történészek, újságírók és kutatók választják ki a tanúk történeteiből, melyek, a Post Bellum által 2001-ben alapított Nemzet Emlékezete nemzetközi emlékirat-tárban találhatók.

A zsűri

Az öt kitüntetettről a következő személyi összetételű szakmai zsűri dönt: Ivan Havel (tudós, az elhunyt Václav Havel elnök fivére, Cseh Köztársaság), Tomáš Halík (pap és filozófus, Templeton-díjas, Cseh Köztársaság), Mikuláš Kroupa (dokumentarista újságíró, a Nemzet Emlékezete alapítója, Cseh Köztársaság), Zdeněk Hazdra (A Totalitárius Rendszereket Tanulmányozó Intézet igazgatója, Cseh Köztársaság), Michal Šmíd (a Nemzet Emlékezete gyűjtemény főszerkesztője, Cseh Köztársaság), Baumann Peter  (A Brücke/Most Stiftung igazgatója, Németország), Konrád György (iró, Magyarország), Varga György (fordító, diplomata, Magyarország), Ladislav Snopko (politikus, volt kulturális miniszter, Szlovák Köztársaság), Helmut Frauendorfer  (újságíró, Németország), Štefan Hríb (a Týždeň folyóirat főszerkesztője, Szlovák Köztársaság), Paweł Ukielski (történész, Institute of National Remembrance), Adrian Portmann (történész, Cseh Köztársaság), Jan Rydel (történész, European Network Remembrance and Solidarity).

A kitüntetettek ünnepi ceremónia keretében, nemzetközileg elismert személyiségek – mint Tomáš Halík, filozófus, Templeton-díjas, Konrád György vagy Iveta Radičová volt szlovák miniszterelnök – kezéből veszik át a díjat. A részvételről még Joachimem Gauck német elnökkel vagy Lech Walesa volt lengyel elnökkel is tárgyalunk.

Koncert a Hősöknek

Az ünnepi est része lesz a Koncert a hősöknek is – nemzetközileg elismert muzsikusok, valamint közép-európai rock-sztárok meglepő együttzenélésével. Fellépnek: a legendás muzsikus, John Cale (a Velvet Underground egykori tagja), a híres magyar  billentyűs, Presszer Gábor (Locomotiv GT);  az egyik leghíresebb, cseh származású világzenész, a gitáros Ivan Král (a Patti Smith Group egykori tagja); a Pankow berlini kultuszegyüttes; Marián Varga szlovák billentyűs Jana Kirschner énekesnővel együtt; a lengyel Raz Dwa Trzy együttes, valamint a Pražský výběr együttes is, az egyik leghíresebb összetételében.

 Letölthető

Sajtokozlemeny Memory of Nations Awards 2014

A Memory of Nations Awards előző évfolyamai

 

Rendezők

A szervező a Memory of Nations Awards  (Nemzet Emlékezete Díj) Post Bellum. A Post Bellum újságírók, történészek és dokumentumos újságírók egyesülete, amely már 2001-től készít felvételeket olyan háborús veteránok, holokauszt túlélők, politikai foglyok, disszidensek és más kortársak tanúságtételéről, akik a 20. század jelentős eseményeinek tanúivá váltak. A Post Bellum e felvételekből építi a Nemzet Emlékezete internetes gyűjteményt, amely ma, tizenhárom európai országból csaknem háromezer kortársi felvételt tartalmaz, és a legnagyobb, nyilvánosság számára hozzáférhető, európai, kortárs gyűjtemény.

A Post Bellum ezt a nemzetközi digitális levéltárat a Cseh Rádióval, a Totalitárius Rendszereket Tanulmányozó Intézettel, valamint nagyszámú további, a Cseh Köztársaságban és Európában a kortársak emlékeivel foglalkozó intézettel és egyénnel együttműködve építi. A Nemzet Emlékezetének célja nem csak a kortársak történetének rögzítése, de azok továbbadása is, ezúton inspirálva a társadalmat és főleg a fiatal generációt.

Ezért már hét éve sugározzuk a Cseh Rádió hullámain a 20. századi történetek elnevezésű, népszerű dokumentumsorozatot (Cseh Rádió Plus minden szombaton 20:05-kor, Rádiózsurnál minden vasárnap 21:05-kor). A 20. századi történetek már könyv, képregény és DVD formájában is léteznek. 2014-től a Cseh Televízióval karöltve építjük a Nemzet Emlékezetének audiovizuális változatát, és az egyedülálló Eye Direct dokumentumkészítési módszerrel kezdünk felvételeket készíteni a kortársakkal. Ezen együttműködés eredménye nem csak egy páratlan audiovizuális kortársi gyűjtemény lesz, de egy televíziós dokumentumsorozat is. Nem utolsó sorban pedig megvalósítjuk a www.pribehynasichsousedu.cz (www.szomszédainktörténetei.cz) országos iskolai oktatási projektet és a www.pribehy20stoleti.cz. (www.20századitörténetek.cz) legnagyobb nyilvános csehországi dokumentum vetélkedőt is. Van mobil alkalmazás www.memoryofnationssites.eu.

A Post Bellum  2001-ben jött létre. Finanszírozása szponzori adományokból, gyűjtésekből, dotációkból és támogatásokból történik.

Csatlakozzon hozzánk!

Nem közömbös Önnek a 20. század sorsdöntő pillanatait túlélők sorsa? Támogass minket. Adomány most!

Partnerek

Rendezök

  • Post Bellum
  • Česká televize
  • Český rozhlas
  • Ústav pro studium totalitních režimů
  • Národní divadlo

Általános partnerek

  • Jan Dobrovský
  • Petr Pudil
  • Česká spořitelna

Fő partnerek

  • Martin Bursík a Kateřina Jacques
  • hl. m. Praha
  • Ministerstvo kultury ČR
  • Česko-německý fond budoucnosti
  • Zastoupení Evropské komise v ČR

Hivatalos kocsi

  • ŠKODA AUTO Česká republika

Partnerek

  • Marek Eben
  • Perfect Catering
  • Dopravní podnik hl. m. Prahy
  • PRE
  • AV Media
  • Plzeňský Prazdroj
  • Kooperativa pojišťovna
  • Czech Multimedia Interactive
  • Polský insitut Praha

Media partners

  • RTVS
  • MDR
  • TVP
  • ATV
  • Deník
  • Reportér Magazín
  • ČRo Plus

Támogatóink

  • Nadace Crocodille
  • Pokorný, Wagner a partneři
  • DSA
  • White and Case
  • Pražská mincovna
  • ČTK

Partner szervezetek

  • OSA Archivum
  • Brücke / Most-Stiftung
  • Bundesstiftung Aufarbeitung
  • Deutsches Polen Institut - Darmstadt
  • European Network Remembrance and Solidarity
  • Federal Commissioner for the Stasi Records
  • Freedom Express
  • Historical Archives of the Hungarian State Security (ÁBTL)
  • Hungarian Academy of Sciences
  • Institute of National Remembrance
  • Ośrodek Karta
  • Polish Oral History Association
  • Post Bellum SK
  • Slovenský rozhlas
  • Terra Recognita Foundation
  • The Baltic Initiative and Network
  • The Institute for the History of the 1956 Hungarian Revolution
  • The Institute for the History of the 1956 Hungarian Revolution
  • Ústav pamäti národa
  • Warsaw Rising Museum
  • Archiv bezpečnostních složek